kaizoku!Igirisu (kalóz!Anglia)

by

Tervezett első viselés: 2010/07/10

Illetve csak félkész.
De haladjunk szépen sorban.

Nem szeretem a kalózokat. Nem utálom őket, de ha választanom kell, hogy ninja vagy kalóz, akkor egyértelműen ninjára adom a voksom. Szóval sosem vágytam kalóznak lenni, mert egészen egyszerűen nem érdekelnek, sőt. Koszosak, büdösek, retkesek, igénytelenek.
Aztán Docchan úgy határozott, hogy előre hozza a kaizoku!Supein cosplayét, és megkért, hogy csatlakozzak. Való igaz, hogy terveztem Igirisu cp-t, de csupán casual verziót (aztán jött a military, a gakuen meg adja magát). Mondtam neki, hogy ha ragaszkodik hozzá(m), nincs akadálya, mert a ruháimból biztosan össze tudok dobálni egy kalózviseletet, viszont mivel nem terveztem, nincs is rá keretem, szóval gyakorlatilag semmivel nem tudok hozzájárulni. Azt felelte, hogy semmi gond, csak menjek.
Az utolsó pillanatig, illetve még most is rendkívül kellemetlenül érzem magam miatta. Van két Igi cp-s a csapatban, sőt Bake meg is csinálta a kalózruhát, igazán nem értem, hogy miért én kellettem.

Haj: Paróka. Még mindig vágnom kell a frufruból meg a hosszából, de igazából nem merem piszkálni. Dorina mondta, hogy majd megvágja. Persze, hogy nem vágott belőle.
Elcsípem Minkát mindenképpen a feladatra.

Ruha: Egy homokszínű nadrágot mégiscsak vettem az alkalomra, és átalakítottuk anyuval az egyik fehér ingemet, a kendő mosóporhoz volt ajándék évekkel ezelőtt, és a ruha többi része is régi darab.
A kabát az, amit varrattunk. Sokat variáltunk vele (ahány fanart, annyi féle verzió), végül Dorina meggyőzött, hogy legyen zöld – aminek örülök, mert szép és kiemeli a szemem. (Illetve kiemelné, ha nem hunyorognék a napsütésben.) Megterveztem, lerajzoltam, hogy milyet szeretnék, szóval még át kell alakítanom, hogy úgy nézzen ki, mint ahogy megálmodtam – ha már “kötelező”. Valamint a kalappal is lesz még egy kis dolgom.
Igazából nagyon csalódott vagyok miatta. Hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy milyen legyen, hogyan, mi kell hozzá, és a fotózás előtti éjjelen háromig varrtunk. Igen, én is, amikor egyrészt semmi tehetségem a témában, másrészt mondtam, hogy nem óhajtok részt venni ebben. Miért nem lehet időre megcsinálni? Olyan nagy kérés ez? Azonkívül a kabátom csupán a színében olyan, mint amilyet szerettem volna – az is azért, mert én vettem meg (az utolsó 3000-emből) az anyagot. Na, jó, a gombok is nagyon szépek. Igazán hálás lehetnék, amiért Dorina azt mondta, nem számít hogyan, de ő majd megcsinálja (persze, hiszen muszáj kibasznia Miyával), Leilának, amiért segített neki vagy átvállalta, Leila nagypapájának, amiért végül is megcsinálta – csak éppen egyáltalán nem olyanra, amilyenre kértem/kértük. Én így nem tudok hálás lenni. Inkább ne lenne semmilyen.

Kiegészítő: pisztoly: Unokatesómtól kaptam (m/10) egy “forgótáras” pisztolyt. Nem kértem, csak adta. Nagyon édes tőle <3
Dorina azt mondta, kölcsönkéri Reisutótól vagy Bakétől az övét a részemre. Mondtam, hogy az jó lenne, de én nem merem.

Kiegészítő: kard: A kalózok cutlasst használtak, én készítettem magamnak és Dorinának is, kicsit bénák. Nehezebb megcsinálni őket, mint egy katanát hajítással együtt. Préselt falapokból készültek a pengék – egyrészt másom nem volt otthon, másrészt a fenyőlécet, amit katanához használtam, vastagnak ítéltem. A markolat alufólia gurigájából van, szigszalag borítással. A markolatvédő karton – szóval nem túl vízálló a szerkezet :/

Ami nehéz volt: A cutlasseket nehezebb volt elkészíteni, mint gondoltam. Mivel szerintem ez még mindig csak félkész cosplay, egyelőre nem tudok nyilatkozni teljes egészében.

Ami könnyű volt: A fülbevaló XD

Ami tetszett a cosplayben: Látványos, kényelmes (mindaddig, ameddig nem kell hajolgatni és nem csúszik fel az összes öv az ember nyakába)

Ami nem tetszett a cosplayben: Az, hogy félkész. És kellemetlenül érzem magam benne Bake miatt.

Képek: * / *

Címkék: , , , ,

7 vélemény to “kaizoku!Igirisu (kalóz!Anglia)”

  1. Carlossa mondja:

    Elnézést kérek, amiért annyira sok mindent ígértem és terveztem, és alig a fele sikerült belőle. Sajnos nem gondoltam arra, hogy ez ennyire bonyolult – persze, végigrágtam magam százszor a témán, mire eldöntöttem, hogy megcsinálom és átgondoltam, hogyan is kéne elkészíteni, de a fejemben az egész sokkal egyszerűbbnek látszott. Tévedtem.
    Remélem, hogy azért hajlandó leszel még egyszer legalább felvenni a kedvemért, ha már teljesen elkészült, mert újabb ötleteim vannak helyszín-ügyben. És megcsinálhatnánk azokat a képeket is, amik ez alkalommal kimaradtak. Valamint Bake szeretne veled egy klón-fotózást, és egy olyat is, amin ketten támadtok nekem.

    • Rukiku mondja:

      Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy amikor azt hiszed, készen vagy, akkor tartasz a felénél? :D
      Nem véletlenül mondtam. Tapasztalat.
      Egyébként már nem számít, lesz időm, kapacitásom, valahogy megcsinálom, hogy büszkén feszítsek melletted, mert az tagadhatatlan, hogy nagyon jól éreztem magam. Csak nem elég jónak, de nem tudom, mit kéne tennem. Elolvasom a könyvet mindenképpen, hogy jobb kalóz legyek és illjek (lol) melléd!
      Szóval nagyon szívesen felveszem ahányszor csak akarod – megtiszteltetés.
      Bake? *.*
      Hontou? *.*

      • Carlossa mondja:

        Ennek nagyon örülök! :)) A könyv már csak szórakozásból is jó, az egyik kedvenc regényem. ^^
        Vissza kell, hogy menjünk még az Öreg Órába mindenképp, valamint a Nemzetihez is, hogy belemásszunk a vízbe. És emlékszem arra is, hogy van még valahol hajónak látszó tárgy, szóval majd utána nézek annak is~
        Igen, hétfőn találkoztam Bakével, és szóba került a kalóz-cosplayünk is. Ekkor mondta, hogy mindenképp szeretne ilyen fotózást. Meg azt is mondta, hogy ő nem olyan, mint egyesek a HetaCsapatból, és nem zavarja, ha valaki ugyan azt a cosplayt csinálja, mint ő, mert úgyis mindenki máshogy készíti el. Meg amúgy is, miért zavarná?
        Szóval igazán nincs okod aggodalomra. :) Mellesleg, én imádtam veled pózolni. (Csak az zavart, hogy míg én a legmocskosabb végletekig európai lány-szerűség vagyok, te úgy nézel ki, mint egy félig vietnami, félig thai fiú, aki pöpec kalóz!Iginek öltözött. De majd rágyúrok valahogy Antonióra, hogy jobb legyek!)

      • Rukiku mondja:

        Az Öreg Órába mindenképp. Remélem addig eltűnnek a daruk a Nemzetitől, eléggé belerondítanak :/
        Szívesen leszek Bake gonosz ikertestére XD Majd gondolom megbeszélünk valami időpontot. A hajnalt még mindig támogatom, ha nyáron lesz, mert embertelen a hőség.
        Te úgy nézel ki, mint egy helyes fiú, ne aggódj. Nekem lehetne kisebb orrom, de max késsel tudok segíteni a dolgon :S

        Am nagyon vicces, mert Miya is azt mondta, hogy ahogy hunyorgok a napsütésben, úgy nézek ki, mint Iggy és Nihon gyereke XD
        Nana szerint meg civilben vagyok olyan XD
        (Szóval fuckyeah :D)

  2. Carlossa mondja:

    Igi és Nihon gyereke, lol :D Éstényleg. :D
    Szeretnék olyan jó lenni, mint az a cospalyer, akihez majd feleségül fogok menni~ Emlékszel rá? Akiről nem tudtuk eldönteni, hogy fiú-e vagy lány. :)
    Ő: http://fc02.deviantart.net/fs71/f/2010/073/5/a/Pirate_Spain_Cosplay_by_NarutokingdoM.jpg

    Képzeld, olvasgattam a barátainak a dA-ját, és a Miya nevű lány, akivel pózolni szokott, az egyik szövegben “she”-t írt rá TT___TT Szóval elvileg lány. És az a furcsa, hogy épp akkor olvastam ezt a she-t, amikor már 99%ig biztos voltam abban, hogy ő fiú. Tragédia!

  3. Aleude mondja:

    szerintem nagyon jó cp lett :D Nekem bejön. én sose tudnék ilyet az tuti, úgyhogy bűszke lehetsz magadra x333

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.